Szendrő

Szendrő
Református temploma 1663-ban épült, a jelenlegi templom ettől már kisebb. Harangtornya eredetileg őrtorony lehetett, a templom építése előtt már állt. Nagyszerű kilátás nyílik belőle a városra. Ferences-rendi katolikus temploma Európa legnagyobb ferences templomai közé tartozik. Egykori kolostorának csak a templomhoz csatlakozó kerengője maradt meg, mára már a templomhoz építve. A kerengő bejáratánál az egykori Lórántffy kúria 18. századi kapuboltozata látható. A főoltár mellett a Felsővárból származó keresztelőkút és szenteltvíztartó kapott helyet. A templom alatti kripta jelenleg nem látogatható. A Ferences kápolna kisebb sétával, a temető területén tekinthető meg. A Csáky-kastélyban berendezett Iskolatörténeti kiállítás nagyszüleink osztálytermébe kalauzol bennünket. A tetőtér időszakos kiállításoknak ad otthont.A Kékfestőház Szendrő legrégibb épületei közé tartozik, a Habsburgok által épített egykori vár része lehetett. Az alsó szinten kapott helyet a tulajdonképpeni kékfestő műhely, a padláson – ahol a

Tudnivalók